Cikkek ábécé sorrendben
Mulatság a helybéliekkel
I. Szászcsávási Népzene– és Néptánctábor
Mint ahogy az alcímben is olvasható, a cikk az első Szászcsávási Népzene- és Néptánctábor életre hívásáról szól. Megtudhatjuk a cikkből, hogy más táborokhoz képest, milyen más elvek mentén kellett a tábort megszervezni, a helyi környezeti, gazdasági, s egyéb adottságok miatt. Az írás szerzője részletesen ismerteti a tánc- és zeneoktatókat, illetve a tábor változatos, színes programját. Elmondja, hogy a tábor költségvetését tekintve szinte "önellátó" volt; pontosan mennyien vettek részt a táborban, s a jövőre nézve milyen tervei vannak a szervezőknek. Értékeli a rendezvényt, s biztos benne, hogy elérték fő céljukat, miszerint a táborozók a színvonalas programokon keresztül megismerkedhettek a szászcsávási hagyományokkal, s mindezt úgy, hogy a falubeliek is sikeresen résztvettek, bevonódtak az eseményekbe, a tábor lebonyolításába.
A cikk mellékletében Szászcsávás település rövid bemutatását is elolvashatjuk.