XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 22
Műfaj:
 =>  
Kaposi Edit a Pünkösdi kirándulás Erdélybe című írásában a Muharay Szövetség 3 napos erdélyi kirándulásának élményeit és viszontagságait ismerteti, mely utazás tervezett uticélja a kalotaszegi Méra volt. Az út, melynek vezetését Hautzné Lám Irén földrajz szakos tanár vállalta, sok meglepetést tartogatott a résztvevők számára. A csapat útba ejtette Szegedet, ahol lerobbant a hintójuk. Kolozsváron a Mátyás-szobor megtekintése során megtudták, hogy Funar polgármester ásatások tervezése címén el akarja mozdítani híres királyunk szobrát. Tordán a Szent László–legenda kapcsán ismert Hasadékot csak messzíről láthatták, de ellátogattak Balázs Ferenc (1901–1939) unitárius pap és író sírjához, Székelykő és Nagyenyed következett, ahol az utóbbiban meglátogatták a Bethlen kollégiumot, melynek sok neves tanárára (pl. Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Szász Károly) és híres tanítványaira ( pl. Bethlen Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Kemény Zsigmond stb) ma is emlékezünk. Mérán pedig meglátogatták a református templomot Piros Pünkösd napján és beszéltek helybéli lakosokkal, illetve A Mérán is ismert Borbély Jolánról beszéltek a helybéliekkel..