XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 7
Műfaj:
 =>  
A szerző a tanulmányban a magyarság eredetének kérdéséről, és az azzal kapcsolatos elméletekről ír. Szembeállítja a hagyományos magyar eredettörténetet, mely szerint a magyarság 3 hullámban foglalta el a Kárpát–medencét (Attila hunjai kr. u. V. század, Avarok, 568-ban és Árpád népe 895-96), a Habsburgok álttal indo–európai mintára megalkotott finn–ugor elmélettel. Felteszi a kérdést, hogy mi határoz meg egy népet (testalkat, szellemi és tárgyi kultúra, nyelv), ennek kapcsán Sára Sándor: A magyar nyelv eredete másképpen című nemrég megjelent írását idézi, mely szerint a magyarság 3 elemben különbözik minden más európai népnél ( finnugor elem, türk elem és iráni elem). Megsimerhetjük a magyarul is alig tudó Hunzdorfer (Hunfalvy) Pál finnugorista és Vámbéry Ármin keletkutató vitáját, melyből végül Hunfalvy került ki győztesen. Továbbá említést tesz a többi magyarságkutató (többek között Kőrösi Csoma Sándor, Lóczy Lajos, Széchenyi Béla, Stein Aurél) tevékenységéről is. A tanulmány szerint Árpádék hoztak Magna Hungáriából finn–ugor elemeket, de a Kárpát–medencébe bejövő magyarság 35–40%–a a belső–ázsiai törökökre jellemző turanid és taurid jegyekkel rendelkezett. A magyarság zenéjében a türkökre jellemző pentaton dallamokat hagyományozta át. Ősi szokásaink („halotti szemüveggel” való temetkezés, női mellkorongok, tarsolylemezek, részleges ló–temetkezések), hiedelemvilágunk (táltos, életfa), 2800 éves írásbeliségünk (2800 évvel korábbi belső–ázsiai írás székely rovásbetűkkel), vagy pl. a harcmodor alapján ( hasonló a hunokéhoz) a magyarság sztyeppei eredetét sugalmazza Kiszely István. Véleménye szerint őstörténetünk színes, összetett és őstörténetkutatásunk kijött a mélypontról, de vigyáznunk kell a kritikus korszakban hajszálgyökereink megmaradására.