XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 35
Műfaj:
 =>  
A rövid programajánló az „Utolsó Óra” terv romániai előzményeit, célait és feltételeit ismerteti. A korábban a Ceauescu – diktatúra elszigetelő politikája miatt konzerválódott kultúrájú erdélyi falvak, 1989 után kezdték elhagyni hegyományőrző jellegüket és a fogyasztói társadalmi rend eljutott Romániába is (pl. Kalotaszegen a 4 nagy hagyományos tánczenét játszó prímás közül csak egy maradt és ő is 75 éves). Az „Utolsó Óra terv lényege, 45 héten keresztül, alkalmanként egy zenekar anyagának rögzítésével és annak feldolozásával bemutatni, létezik egy egységes régi erdélyi hangszeres zenei nyelv (a rögzített anyagból a Fonó Records CD – sorozatot tervez). Az írás további részében a program művészeti vezetője, Kelemen László és a programban közreműködő munkatársai pl. dr. Pávai István, Virágvölgyi Márta, Árendás Péter, Vavrinecz András, illetve a szakértők ismetetését olvashatjuk.