XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
Lapszám:
Kezdőoldal: 38
Műfaj:
 =>  
Vitányi Iván Muharay Elemér születésének 100 évfordulója alkalmából emlékezik meg a neves folklór szakemberről.  A beszéd 2001. november 30-án hangzott el a hagyományok Házában rendezett emléknapon. Muharay tevékenységének méltatásáról szól a beszéd. Megtudjuk, hogy a neves szakember pályafutása elején szinészként dolgozott, majd lapszerkesztő lett és kulturális tanulmányokat írt. Itt ismerkedett meg Zakar Edittel, aki később a felesége lett. Majd színházi stúdiót alapított Muharay Elemér, ahol a népi színjátszás hagyományait gyakorolták a hozzá csatlakozott fiatal szinészekkel (Bihari József, Várkonyi Zoltán, Bánhidy László). Népfőiskolán tartott előadásokat fiataloknak, melyeknek anyagát könyvben is kiadta („Hagyományunk, művészetünk, életünk“). Vezette a Levente Művészegyüttest, de Vitányi Iván szerint Muharay Elemér nem volt németbarát. Az együttesben Balla Péter lett a zenei vezető. A szakemberről hallhatjuk, hogy az 1945 előtti népművészeti mozgalom vezetőjeként szerepelt, illetve politikai tevékenysége is olvasható a beszédben. Együttese a Népi Ének-, Tánc és Játékegyüttes bemutatójára 1946. április 4-én került sor a  Nemzeti Színházban, ami nem tetszett az akkori vezetésnek, emiatt Muharay elemér csalódott lett. Később a Népművelési Intézetben tevékenykedett. A beszéd szerint szükség van ilyen prófétákra, mint Muharay.